Esztergom város új kávézójának ízléses és a teret remekül kihasználó berendezését – Lamperth Angéla belsőépítész tervezte, és mi a Fa-Míves Kft. gyártottuk le, méghozzá minden folyamatot, részletet az ügyfelünkkel és annak jóváhagyásával kivitelezve. Egy ilyen projekthez a legjobb szakemberek kellenek, de nem valósulhat meg olyan megrendelő nélkül aki időt, energiát és anyagiakat nem kímélve részt vesz az elképzelés (álom?) megvalósításában – csak így sikerülhetett!
Néhány részlet:
A szerkezetek lábazata el lett látva az egész kávézóra jellemző olajozott nemes tölgy díszítéssel, és az ülő felületek remek minőségű bőrkárpitot kaptak. A kárpitozás Kosztolányi Norbert táti kárpátos mester keze munkáját dicséri. Elmondható, hogy az összes munkafolyamat elvégzésvel – a burkolástól, a gépészetig – helyi szakember lett megbízva! A szerkezeten a vendégek számára hozzáférhető elektromos aljzat is ki lett építve a telefonok töltésére. Az ülőhelyek fölötti ledes design világítás természetesen nem netes rendelés: teljesen egyedi darab!
Cégünk a Fa-Míves Kft. történetében új fejezet kezdődött 2003-ban, amikor Esztergom- Kertvárosba, a korábbi bérlemény helyett végre saját műhelyünkbe költözhettünk. Az „új” telephelyet történelmi levegő lengi be, mely több korszakot is megélt, ennek egyik kezdeti szakaszáról lesz most szó.
A Strázsa hegy és környéke számos építőipari alapanyagot szolgáltatott: például jó minőségű mészkövet, valamint kvarchomokot bányásztak itt, sőt egy ideig téglagyár is működött a területen.
A hatalmas épületegyüttes elsősorban egy gyárkomplexum, mely az első Magyar Üveggyár RT és Heye Herman geresheimi üveggyáros hagyatéka. Az Esztergom és Vidéke hírlap cikkei szerint 1896- ban a Strázsa hegytől nyugati irányban, a Budapestre vezető út mellett üveggyár kezdte meg működését. Az üzem az Első Magyar Üveggyár Rt tulajdonában, annak második egységeként épült fel. Olvasztó medencékkel, nyújtó kemencékkel, és gőzgéppel működtetett üvegfúvó berendezéssel látták el és 250 munkás foglalkoztatására tervezték, gondoskodva az egyéb kiszolgáló és lakóépületekről is. Hogy miért pont itt? A Strázsa-hegyet remek kvarchomokkitermelő területként tartották számon, Dorog jóvoltából pedig szén formájában az energiaforrás is biztosított volt, így a befektetők joggal láttak nagy fantáziát az akkor még lakatlan területben. Ebben az időszakban gondokkal küszködött a tokodi üveggyár, így a közelben szabad munkaerő is adva volt egy sikeres befektetés lehetőségéhez. Az üveggyár létesítésének kezdeményezésében nagy érdeme volt Nagy Pál építkezési vállalkozónak, ki magát az üveggyártásra alkalmas homok anyagot felfedezte, és az illetékes körökkel megismertette. Az új üzem építési költségei körülbelül 2500 forintba kerülnek, a beruházás 530 kat. holdnyi területet foglalnak el a Strázsahegy alatti, a városvezetéssel kialkudott módon igénybevett területen. A beruházás építési költségeit nagyrészt részvénykibocsátásból fedezték az illetékesek. Ám a ma már pontosan nem tisztázható okokból igen viharossá vált a gyár élete, így pár viszontagságos, problémákkal terhelt év és rövid termelés után az bezárni kényszerült. Gazdasági visszaélések, balesetek és technológiai gondok együttese okozhatta az üzem vesztét, például az idehozott technológia jó minőségű porosz porszénre volt kifejlesztve, a helyi anyagokkal így nem működött megfelelő minőségben a gyártás. Esztergomban sokáig reménykedtek az üveggyár reneszánszában, de utóbb kiderült, ezek ígérete alaptalannak bizonyult, a csőd végleges és visszafordíthatatlan volt. Jó pár évre üresen maradtak a monumentális épületek, a munkásoknak pedig máshol kellett szerencsét próbálniuk.
Az Első Magyar Üveggyár Részvénytársaság 1894. májusi kibocsátású, 400 korona értékű részvénye.
Később a város vezetésével köttetett újabb egyesség nyomán a monarchia katonai kincstárra vette át a területet. Átalakították azt katonai táborrá. Hadászati célra a Kis-Strázsa-hegy magaslatát és környékét már az üveggyár ötlete előtti években is használták, ennek oka, hogy ezen a vidéken vékony talajréteg alakult ki, így jól belátható, kevéssé erdősült területekről van szó, ez pedig ideális a tüzérségi próbák elvégzésére. Adta magát az ötlet, hogy az időszakos katonai jelenlétet állandó laktanyai élet váltsa fel, és ehhez az immáron megüresedett üveggyári épületek is rendelkezésre álltak. Az épületeket némi módosítás után raktárnak, lovardának vagy éppen barakknak használták, a katonák ellátásban pedig szerepet kaphattak a helyiek is. Innen ered az Esztergom- Tábor elnevezés. És, hogy mi maradt az egykori kétes hírű üveggyárból? Néhány nagyszerű épület, melyek alatt több pince, alagút- szerű füstjárat és kémény alap mindmáig őrzi az ipari tevékenység nyomait. Az elsőre katonai célúnak tűnő földalatti építmények duplán rakott, hőálló téglával burkolt falai és boltívei, valamint a vastagon lerakódott kátrány és salakrétegek a bizonyítékai az egykori üveggyártási folyamatnak. Útépítések, vezetékek, kábelek fektetése során – vagy akár egy egyszerű faültetés esetén is – a földet bolygatva sokszor kerülnek elő kisebb nagyobb üvegdarabok, melyekből mára egész kis gyűjteményt sikerült összeszedni.
Raktárnak, lovardának és szállásnak használták az üveggyári épületeket, a kéményeket később le is bontották.
A „leletek” között két fajtát különböztethetünk meg, a nagyobb amorf darabok valószínűleg az itt előállított üveg maradékai, zöld vagy fekete színük egyébként igen látványos, megvilágítva pedig igazán különleges. Ezeken kívül fehér, élénk kék, és világoszöld töredékek is felszínre szoktak kerülni, melyek úgy gondolom a gyártás során az új üveganyaghoz adagolandó, a környékről begyűjtött „használt üvegek” lehettek – az üveggyártás esetében ugyanis az újra felhasználásnak mindig is nagy hagyománya volt. Ezek között a „leletek között” antik szódás üvegek darabjait, orvosi és gyógyszerészeti eszközök maradványait, vagy éppen váci, de még német üveggyárból származó patikai edény darabját is felleltük.
Még a századforduló után is „üveggyárnak” nevezték a területet, pedig már hosszú ideje nem volt itt ipari tevékenység.
Az épületek alatt, pincék, furcsa járatok és lerakódások utalnak az üveggyártási tevékenységre.
A földalatti helyiségeket részben szükségtelenné vált ipari kémények anyagával tömedékelték el, ezek újra a felszínre hozása és elszállítása, a tisztítási munka embert próbáló feladat volt.
„Roncegno” – kobaltkék, gyógyvizes palack, eredetiben és a fellelt darabja, ez is alapanyag lehetett volna a gyártásban.
Üveg gyártási hulladékok, melyek számos színben és formában, földmunkák során kerültek elő, megvilágítva is érdekes látványt nyújtanak.
Schlosser Mátyás
Források:
Esztergom és Vidéke korabeli számai (library.hungaricana.hu)
A körülbelül 100 éves 800-as szalagfűrészgépünkról elmondható, hogy egy másik korból származik. Igényes, művészi kivitelű, nagyméretű cégér hirdeti a gyártót. Szinte minden védőburkolata utólagos megoldással készült, hiszen amikor új volt nem voltak még szigorú biztonsági előírások. Sőt motorja is egy utólagos konzolon kapott helyet, ugyanis eredetileg nem rendelkezett saját erőforrással: laposszíj segítségével hajtotta egy az akkori műhely másik részén elhelyezett központi motor. Tömör szürkeöntvény vázszerkezete kiállta az idők próbáját, ma is stabil és káros rezgéseket mellőzve üzemel.
“Egy előkelő esztergomi úr, a régi boldog békeidőkben Nápoly városában sétabotot kívánt vásárolni, amolyan hasznos szuvenírként. A kiválasztott olasz kereskedő igazi talján különlegességként adott el számára egy kiváló meggyfa sétapálcát. Ezek után az illető úr idehaza méltán kérkedett mások előtt az igényes külföldi szerzeményével. Egy ilyen alkalommal egy másik úr alaposan megvizsgálva a külföldi specialitást, az esztergomi Oltósy vállalat apró jelzését vélte felfedezni a bot anyagában…” Ez a tanulságos történet, ma is aktuális lehet, jó példa arra, hogy sokszor nem vagyunk tisztában milyen kincsekkel vagyunk körülvéve idehaza.
Oltósy Pál emléktáblája Esztergomban, Szentgyőrgymező városrészben ahol díszpolgárrá választották. (Wikipédia)
